Főmenü:
Lelkiség > Egyházi irások
AZ ISTEN JÓSÁGA
Nemeshegyi Péter SJ előadása Nagyölveden
Első rész
Jézus az utolsó vacsorán szemét az égre emelve így szólt: "Atyám, én befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál" (Jn 17,4-6). Egy életmű. Elvégeztem azt a művet, amit rám bíztál, hogy Istent megismertessem velük. A te nevedet, az Atya nevet megismertetni. Azt az Istent, akiről Jézus így beszél: "Az én Atyám és a ti Atyátok". Jézushoz odafutott a gazdag ifjú és így szólt: "Jó Mester!" - mire Jézus visszakérdez: "Miért mondasz engem jónak?" (Mk 10,17-18).
Jóisten, így mondjuk. Ez egy gyönyörű szép hitvallás. Az Isten jó, nagyon jó. Ismerünk jó embereket, édesanyákat, barátokat, de Isten jósága olyan végtelenül felülmúl minden más jóságot, hogy Jézus úgy is mondhatta: "csak egyedül az Isten jó" (Mk 10,18). Az Atya jóságának képe e világon, Jézuson kívül az édesanya képe. Az édesanyák szíve olyan, mint egy tükör, amelyben látni lehet az Istent. Az édesanya az, aki bármelyik pillanatban odaadná életét gyermekéért. Isten jó, végtelenül jó! Ez a legfontosabb dolog, amit nekünk hinni kell a Jóistenről. Elsősorban ezt kell hinnünk! Ezt akarta Jézus mondani és mutatni egész életével. Jézus, mint az Atya tökéletes tükörképe mutatja ezt. II. János Pál pápa "Átlépni a remény küszöbén" című interjú kötetében ezt mondja: "Az Úristen minden egyes embernek, nekem is, neked is azt mondja: Jó hogy vagy, akarom, hogy legyél". Ezt mondja az Úristen mindenkinek. És mi azért vagyunk, és azért élünk, mert az Úristen ebben a pillanatban is néz bennünket, és azt mondja az Ő nagy szeretetével: "Jó hogy vagy, akarom, hogy legyél". És nincs kivétel! Jézus nem csak a kiváló embereknek, a szenteknek vagy a rendkívül erkölcsösen élő embernek mondja, hanem mindenkinek. A bűnösöknek is, a legnagyobb bűnösöknek is, azoknak is, akik nem hisznek Istenben, akik ellene harcolnak. Mindenkinek ezt mondja. Ez nem azt jelenti, hogy Jézus azt mondja a bűnösnek, hogy csak folytasd a bűnös életed! A bűn a szeretet hiánya. A szeretet pedig az élet. Jézus az életnek a barátja. Kívánja, hogy minden ember vele éljen örökké, a Szentháromság szeretetéből részesedve. Az ember azonban sokszor távol van az "Élő vizek forrásától", és magának akar ciszternákat ásni, amelyek repedezettek és sárosak, és ha beléjük megy a víz, kifolyik belőlük. A szeretetet nem lehet kényszeríteni. Nem lehet boldogan élni Isten nélkül, mert nála vannak az élet vizének forrásai. Szeretet az élet. Élet a szeretet. Aki nem szeret, az mindig kevésbé és kevésbé él. És Jézus ezért nyugtalankodik, hívja az embereket. Ő a bűnös embereket hívja, hogy megtérjenek, hogy forduljanak meg, és szépen menjenek az élet felé, a szeretet felé, az Isten felé. A bűn ellen harcolni kell! Az Úristen ismeri a neveteket, szólítja egyenként és mondja: "Jó hogy vagy, akarom, hogy legyél". Jézus azt mondta Istenről, az ég és föld Uráról, hogy Ő Atya! Az isteni atyaság különböző módon nyilvánul meg. Ő még a mező virágaival és az ég madaraival is törődik. „Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket" (Mt 6,26). A szőlősgazdáról szóló példabeszéd (Mt 20,1-16) is azt mutatja, hogy Isten nem egy számolgató Isten, mert Ő jó. Jézus azt mondja, hogy senki se ismeri az Atyát, csak ő, és akinek ő elmondja. Azért halt meg és támadt fel a halálból, hogy elhiggyük: az Isten olyan, amilyennek Ő elmondta.
Lukács evangéliumának 15. fejezetében található három példabeszéd Isten jóságáról szól. Mindhárom főszereplője az Atyaisten. Az első a Jó Pásztor története (Lk 15,1-7). Neki egy juha hiányzik, így nem tud örülni a kilencvenkilencnek. Megy és keresi, nyugtalankodik miatta. Amikor megtalálja, vállára veszi, barátait összehívja, és együtt örülnek. Így fog örülni az Atyaisten, amikor egy bűnös megtér. Nem arról van szó, hogy nem szereti a kilencvenkilencet, hanem nyugtalan amiatt az egy miatt is. Isten nem egy jégcsap. Istennek vannak érzelmei. Ő egy kereső Isten. Amikor megtalálta az elveszett bárányt, meg-könnyebbülés, öröm, boldogság volt szívében. Ő egy élő Isten, akinek vannak bánatai, fájdalmai, boldogságai, örömei.
A második az elveszett drachma példabeszéde (Lk 15,8-10). Sokszor vagyunk úgy, hogy valami elvész, ami hirtelen kellene, és elkezdjük keresni. Micsoda merészség Jézus részéről, hogy Isten örömét egy asszony öröméhez hasonlítja! Azért teremtett meg az Ő képére és hasonlatosságára, mert fontosak vagyunk neki. A II. Vatikáni Zsinat így mondja: "Isten belép a mi történelmünkbe". A harmadik történet pedig a tékozló fiúról szól (Lk 15,11-32). Ez a történet a mennyei Atya szívét rajzolja le. Még messze volt a fiú, de az Atya felismerte. Az Atya naponta ott állt a bejáratnál és nézte: biztos visszajön, csak visszajön a fiam. Az Atya várja. És megjelenik az ő rongyos és piszkos fia. Senki sem ismeri fel a házból, de az Atya igen. "...és megesett rajta a szíve" (Lk 15,20). Mély belső megrendülés, fájdalom van az Atyában. Ő egy együttérző Atya. Az Atya átérzi a fiú fájdalmát. Odaszalad hozzá, és össze-vissza csókolja. A fiú elmondja mondókáját, de az apa ezt nem is hallja, nem felel rá, annyira örül. Elveszett, de föltámadt az ő fia. II. János Pál pápa az "Irgalomban gazdag Isten" kezdetű munkájában azt mondja, hogy mi emberek azt gondoljuk, hogy mindig csak kapunk az Istentől, és úgy véljük, mi nem nagyon adhatunk neki. A pápa pedig azt mondja, hogy mi is adhatunk valamit az Istennek, amit a fiú is adott az Atyának. Mit? Az ATYASÁG ÖRÖMÉT!
Az idősebb testvér meghallotta a zenét. Az eredeti görög szövegben a "zene" szó jelentése: szimfónia. Az Isten számára a bűnös megtérése: egy szimfónia.
A II. Vatikáni Zsinat ezt mondja: "Jézus egész velünk. Valóságos létével (életével, halálával, feltámadásával és a Szentlélek elküldésével) tökéletesen befejezte az isteni kinyilatkoztatást, és azt nyilatkoztatta ki, hogy velünk az Atyaisten, aki kiment minket a bűn sötétségéből és föltámaszt az életre".
Szeret az Isten, megbocsátott hetvenszer hétszer. Nekem is meg kell bocsátani embertársaimnak hetvenszer hétszer. Isten akarata az egyetlen jó akarat. Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Isten akaratát fölfedezni, és azt örömmel teljesíteni: ez keresztény életünk.
"VISSZAJÖN JÉZUS"
Nemeshegyi Péter SJ. előadása Nagyölveden
Második rész
Jézus a másokért élő ember. Különleges szeretettel viseltetett a szegények iránt; ő a vámosok, bűnösök, szegények barátja. Korlát nélkül, senkit sem zárt ki. Látszólag egy korlát tűnik fel az evangéliumban. Látjuk, hogy Jézus Izrael népének elveszett juhaihoz ment, hogy hirdesse az evangéliumot, és nem a pogányok közé. Azonban ez sem volt kizárás, hiszen Jézus nagyon is jól tudta, amit az agg Simeon mondott, hogy ez a Messiás, ez lesz a népek világossága és Isten választott népének, Izraelnek a dicsősége. Izrael számára szövetség. A népek számára világosság. A próféták, és főleg Izajás próféta könyve hangoztatja, hogy ő az, akit a zsidók Messiásként vártak. Ő nem csak számukra, nem csak értük jön. Izraelt igen is megújítja, de ezen túlmenőleg az egész emberiség számára lesz egy új szövetségnek a megalapítója. Jézus ezt nagyon jól tudta, és ezért nem volt kizárva a többi nép az ő szeretetéből és érdeklődéséből. Úgy gondolta, és meg volt győződve róla, hogy az Atyaisten akarata szerint neki kell betölteni a próféták jövendölését, akik Izrael népéhez mondták, hogy nekik jön el a Megváltó. Miután Izrael népe befogadta ezt az Üdvözítőt, akkor ment egy lépéssel tovább Jézussal az üdvtörténet. De minthogy Izrael elutasította ezt a Jézust, ezért valahogy másképpen, de mégis megvalósult Istennek ez a nagy-nagy akarata, amely minden ember üdvösségét kívánta. Jézus életében sem volt ez a kizárás teljesen végleges, hiszen ismerjük a jeleneteket: kafarnaumi százados, föníciai asszony leánya. Amikor Jézus nagy hitet látott, még a nem izraeliták között is megnyílt az ő nagy-nagy szeretetének az áradása, és nekik is megmutatta gyógyításokkal, hogy valóban eljött az Isten országa. Amikor Jézus feltámadt, akkor minden korlát eltűnt és apostolainak mondta: "Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig" (Mt 28,18-20). Jézus a Szentlélek által magához vonzza az embereket. Férfiakat, asszonyokat, öregeket, fiatalokat, tudósokat, egyszerű munkás embereket, mindenféle embert, mindegyikből, minden nemzetből, hogy az Isten népévé, Jézus testének a tagjává és a Szentlélek templomává legyenek. Négyszáz gyermekem van Japánban - meséli Péter atya - akiket én kereszteltem meg. Nagy élmény volt, amikor húsvétkor, karácsonykor húsz-harminc ember sorakozott előttem, és jöttek egyenként megkeresztelkedni. És mikor megkérdeztem mindegyiktől külön-külön, hogy:
Mindegyikük azt felelte: HISZEK, HISZEK, HISZEK. Mindegyikük a maga módján. Volt, aki mosolyogva, volt, aki megilletődve, könnybe lábadt szemmel, volt, aki nagy hangon kiáltotta. De mindegyik azt felelte: hiszek, hiszek, hiszek. Elcsodálkoztam. Miért hiszik ezt ők, akik egészen más kultúrában nevelkedtek, egész életükben alig hallottak a kereszténységről valamit, és ez sem volt ráadásul valami nagyon jó dolog. És mégis megfogant szívükben a hit és mondták: hiszek, hiszek, hiszek.
Két gyermekről szeretnék beszélni. Az egyik szomorú, a másik nagyon örömteli történet, amely emberek keresztség utáni sorsáról szól.
Először egy ötven egynéhány éves festőművészről lesz szó. A férfi az én katekizmusomra jött. Felesége már katolikus volt, de ő még nem. A keresztség után nagyon aktív tagja lett az egyházközösségnek. A karácsonyi betlehemet, a tokiói Szent Ignác templomot egy nagyszerű művészi alkotássá formálta át abban az esztendőben. Barátságos, jókedvű hívő lett belőle. De egy szomorú napon baleset érte. Fönn volt egy állványon a stúdióban, és díszleteket festett. Társai nem vették őt észre, hogy még ott van a teremben. Lekapcsolták a villanynak a főkapcsolóját, és ott maradt a korom sötétben. Próbált lemászni, de rossz helyre lépett és lezuhant a magasból. Oly szerencsétlenül esett, hogy a nyakcsigolyáját súlyosan megsebesítette, úgy-hogy az egész teste megbénult. Ott feküdt a padlón a stúdióban, késő este történt ez a baleset és senki se volt már ott. Érezte, hogy egyre nehezebben megy a lélegzés. Úgy érezte, hogy itt a vég. Később bevallotta nekem: "Én akkor a rózsafűzért imádkoztam. Gondolom, ezért maradtam életben". Reggel megtalálták, mindjárt vitték a kórházba, de már nem lehetett rajta segíteni. Most otthon van a családjával, és semmi reménye sincs, hogy újra használhatja a kezét, lábát. Tud beszélni, nagyon jól gondolkodni, de az egész teste béna. A baleset után egy évvel elkezdett festeni a szájával. A felesége segítette őt, adta a szájába a különböző színű ecseteket. Csak kisebb képeket fest, de azok nagyon szépek. Ezek a képek sokkal-sokkal szebbek mint azok, amelyeket akkor festett, amikor egészséges volt. Öröm, mosoly, kedvesség van ezeken a képeken. Festi az Úr Jézust, a Szűzanyát, kisgyermekeket, tájképeket. Barátai már több kiállítást is szerveztek az ő képeiből. De egy zokszó se hagyja el az ajkát balesete miatt. Nem hibáztatja Istent, hogy most keresztelkedett meg és ilyen ez az Isten. Ez lenne a természetes emberi reakció. De ő nem. Egyszer elmentem hozzá, és csak beszélt, beszélt és azt mondta: "Mennyire szeretnék elmenni arra a helyre, ahol az atya megkeresztelt! A Szentlélek ajándéka, hogy nem lázadunk Isten ellen, hanem elfogadjuk Isten kezéből a szenvedést is."
A másik történet két fiatalról szól, egy fiúról és egy lányról, akik már jegyesek voltak. Jöttek a katekizmusra, mindketten a jezsuita egyetem végzős hallgatói voltak. Hűségesen jártak a katekizmusra és egy év elmúltával a lány meg akart keresztelkedni. Elkezdtem velük beszélgetni a hitükről, és megkérdeztem: És a fiú? A lány válaszolt: "Ő még nem tart ott, hogy kérje a keresztséget, de nem ellenzi, hanem helyesli, és kérjük az atyát, hogy majd tartsa meg nekünk az esküvő szertartását." Összeházasodtak, és Budapestre jöttek nászútra. Egy év múlva jelentkezett nálam a fiatalember, és azt mondta: "Atya! Én most olyan boldog vagyok. Az én drága feleségemnek a szerelme, szeretete engem olyan, de olyan boldoggá tesz! Az én feleségem hiszi, hogy ez a szeretet, amely bennünket összekapcsol, ez örök. Atya, én is szeretném ezt hinni, és nem csak szeretném hinni, hanem már hiszem is. Tessék engem is megkeresztelni!" Most már mindkettő keresztény. Mikor Magyarországra jöttem, megkaptam a hírt, hogy megszületett az első fiuk, már meg is keresztelték, és a Péter nevet kapta. Mikor újra Japánban jártam, találkoztam velük is és büszkén jött az apa: "Megkereszteltük már ezt az én fiamat, de tessék őt még egyszer megáldani!" Megáldottam, és odasúgta az apa: "Már jön a második, tessék őt is megáldani!" Megszületett a második gyermekük is, ő is fiú lett és a Pál nevet kapta.
Így terjed a hit. Az Úr Jézus és a Szentlélek vonzza, vonzza az embereket. Jézus mindenkié volt, minden népé, minden nemzeté. Mindenkit hív és vonz magához. Jézus számára ez fontos. Mert Jézus nem csak odaadta magát az embereknek, hanem befogadta, elfogadta az embereket. Ha valaki mindig csak adakozni akar, akkor hideg lesz az ő szeretet-gyakorlata. Először el kell fogadni a másik embert úgy, ahogy van. Mert fontos vagy nekem. Isten örül, hogy te vagy. Hát akkor én is örülök, hogy te vagy, még akkor is, ha nem vagy olyan szimpatikus, okos, szép. TE EMBER VAGY! Isten teremtménye vagy, és elfogadlak téged, szeretlek téged. Jézusnak nagyon fontos volt az ember. Hogy hallgatják-e őt. Befogadják-e az evangéliumot vagy nem. Jézusnak ez nem volt mindegy. Amikor Jézus elküldte a tanítványokat, hogy hirdessék az Örömhírt, visszatérve nagy örömmel mondták neki: Hittek nekünk az emberek, befogadták az evangéliumot. Jézus azt mondta a Szentlélektől indíttatva, túláradó örömmel: "Hálát adok neked, Atyám!" Jézus számára ennyire fontos, ha valaki hisz, hogyha valakiben megszületik az Isten.
Jézus és tanítványai hirtelen megjelennek Lázárék házában. Ez a kis család: Lázár, Márta és Mária nagyon kedvesek voltak Jézusnak. Ők is hittek az evangéliumban, élték családi életüket, és hirtelen beállít Jézus a tanítványaival. Márta hirtelen nekiáll a sütésnek, főzésnek, de a húga, Mária leül Jézus lábai elé és hallgatja. Amikor Jézus látja, hogy valaki ilyen nagy vágyakozással hallgatja az Isten országának evangéliumát, akkor elkezd beszélni, beszélni és beszélni Isten szeretetéről, Isten országának az evangéliumáról. Jézusnak fáj, amikor az emberek nem akarnak hallgatni az Isten kegyelmének evangéliumára. Jézus látja, hogy figyelnek rá, és ezért jönnek a szavak. Jézus és Mária annyira el vannak merülve az Isten evangéliumának szépségében, hogy nem veszik észre a köztük járkáló Mártát. Kedves, hogy Jézussal úgy lehet beszélni, ahogy azt Márta tette: "Uram! Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni?" (Lk 10,40). És ekkor mondja Jézus: "Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha" (Lk 10,41-42). Ezt most nem szabad elvenni Máriától! Jézus nem magyarázta meg, mi az az egy, ami szükséges. Jézussal együtt lenni, Jézus szavára hallgatni, a Jézusban megjelenő isteni szeretetbe beleolvadni. Ez az egy szükséges. És ezt nem szabad megzavarni. A Mester szerette Lázárt, Mártát és Máriát, és jóízűen meg is ette Márta vacsoráját. Nem szabad belefeledkezni a munkába, a gondokba, hogy elfelejtsük az egy szükségest, ami nem más, mint a HIT, a SZERETET és a REMÉNY. A remény: hit abban, hogy a szeretet örök.
Jézus befogadta az emberektől a jót, a szeretetet, a követést. De ami még csodálatosabb, hogy Jézus befogadta a rosszat is. Jézus nagyon sok rosszat tapasztalt az emberektől: megrágalmazás, szidalom, fenyegetés, elárulás, hamis tanúság, megostorozás, igazságtalan halálítélet. És Jézus ezt is befogadta. Hallgatott, és amikor odaszegezték a keresztre, így szólt: "Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" (Lk 23,34). Jézus mentegette azokat, akik őt halálra ítélték, és még most is csúfolják, káromolják. Odaadta értük életét, meghalt mindenkiért, föltámadt mindenkiért. Azért tudott ilyen csodálatosan élni, mert megvolt benne a mély kapcsolat Istennel: mindent befogadni az Atyaistentől. "...ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd" (Lk 22,42). Nagyon nehéz most, de úgy legyen, ahogy te akarod. Amikor még tudott tevékenykedni, ide-oda járni, beszélni, minden pillanatban az Atya jóságos akaratát kereste és ennek érdekében minden áldozatra kész volt. A II. Vatikáni Zsinat szépen mondja: Jézus Krisztus az Atyaisten szeretetét nyilatkoztatta ki nekünk az ő egész valóságával, és ezáltal kinyilatkoztatta az embernek az embert is. Megmutatta az EMBERNEK az EMBERT. Az Isten képmására teremtett és aszerint élő ember. A tiszta szeretetből átalakult ember. Jézusban látjuk ezt meg, az ő valóságában. Jézus a mi utunk, a mi életünk, és ezen az úton lehet és kell járni, ezzel az élettel lehet és kell élni. Mindig párbeszédben Jézussal, rá nézve. Jézus megy, megy előre azon az úton, amelyik az Atyához vezet és vezet most is, és mi megyünk az ő nyomában. Jézus Krisztus a szívekben lakik - mondja a Szentírás. Belülről alakít minket az ő formájára. Reményik Sándornak van egy verse, melyben ezt olvassuk:
"Mély belső bizonyosság, hogy
Élni jó, Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán megistenülés,
Meghalni szép."
A béke ez. A béke itt kezdődik: BENT, CSEND. Teológiailag is nagyon mély igazság, amit Reményünk megfogalmaz. ÉLNI JÓ! Mert van egy Jóisten. Mert Isten akarja hogy éljünk!
SZENVEDNIELKERÜLHETETLEN! Hogy ez miért elkerülhetetlen, nem tudom. Hogy miért ilyen ez a világ, ahol annyi a szenvedés. Talán nem lehet megmagyarázni. De ha van szeretete az embernek, akkor elfogadja. Ha el akarunk szökni a szenvedés elől, akkor sokszor dupla szenvedést kapunk. Sok fiatalnak az a szenvedés, hogy nem látják az életük értelmét, ezért menekülnek a lármába, a kábítószerekbe. Vagy a csendben félsz Istennel lenni, aki szeret? Az apostol szépen mondja, hogy kiegészítem az én szenvedésemmel azt, ami hiányzik Jézus szenvedéséből.
SZERETNI TISZTÁN MEGISTENÜLÉS! A Szentírásban Péter 2. levele azt mondja, hogy az isteni természetnek leszünk a részeseivé. Nemcsak emberek vagyunk, hanem megistenült emberek. Részesei Isten életének. Isten magát adja nekünk. Oly tágasra teremtette az ember bensőjét, hogy ő maga tud abba beleáradni és egyesíteni az életünket az övével már itt a földön és az örökkévalóságban. Ez Istennek a nagy ajándéka, a MEGISTENÜLÉS. És ennek a jele, hogy megistenült isteni életet él az, aki tisztán szeret. És ha valaki idáig eljutott, akkor talán még odáig is eljut, hogy elhiszi, hogy: MEGHALNI SZÉP! Mindenki tudja, hogy valamikor meg fog halni. A japánok ezt az elmúlást nagy bizalommal tudják fogadni. Jézussal menni, ahogy Szent Pál apostol mondja, hogy mind az Úrral leszünk. Az Úr nem szűnik meg lenni. Jézus tegnap és ma ugyanaz. Ő az élő Jézus, a mi testvérünk. A pápa mondja, hogy a szentáldozás kétoldalú cselekvés. Én veszem magamhoz Jézust, ugyanakkor Ő vesz magához engem.
Van egy szép francia sanzon. Arról szól, hogy a feltámadt Jézus visszatér és beszélget egy gyerekkel. A gyerek nem tudja, hogy az ő látogatója a feltámadt Jézus. Felteszi a kérdést:
Ekkor egy kis csend, és Jézus nagy szeretettel mondja: Mária.
És Jézus fogta a ceruzát és elkezdett vele rajzolni, és abban a pillanatban a gyerek észrevette a sebhelyeket Jézus kezén. A gyerek minden mást elfelejtett és már csak azt kérdezte:
És erős lett a zene és elkezdett énekelni:
Szeresd az Istent! Szeresd az embertársadat! Legyél minden ember embertársává, minden ember barátjává. "Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!" (Jn 13,34) - mondja Jézus apostolainak. Ezzel már egy lépéssel előbbre megy. Már nem úgy mondja, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat. Egy magasabb mércét állít elénk. És még egyet mond: Hirdesd az evangéliumot! Életeddel, szavaiddal. Minden megkeresztelt ember már misszióban van, küldi őt az Isten. A II. Vatikáni Zsinat ezt így fogalmazza meg: Az egész egyház missziós küldetésben jár!
Lejegyezte:
Duchony Ferenc
Váci Egyházmegye