SeminariumCentrale


A tartalomhoz

Főmenü:


Filmajánló

Lelkiség > Ajánló

FILMAJÁNLÓ

Tűzszekerek Két brit futó igaz története, akik az 1924-es nyári olimpián indultak. Egyikük egy skót misszionárius, aki Isten dicsőségéért fut, másikuk egy zsidó származású diák Cambridge-ből, aki a hírnévért és az előítéletek ellen teszi ugyanezt. A történet röviden a következő: két brit rövidtávfutó indul a győzelemért az 1924-es olimpián. Eric, az odaszánt életű skót misszionárius Isten dicsőségéért fut. Harold, egy gazdag zsidó család fia azért fut, hogy bebizonyítsa ezzel jogos helyét a cambridge-i társadalomban. Egy válogató versenyen Eric legyőzi Haroldot, aki profi edzőt fogad, hogy felkészítse őt. Eric, amikor megtudja, hogy az előfutam vasárnapra esik, megtagadja, hogy részt vegyen ezen, bár az olimpiai bizottság nagy nyomást gyakorol rá. Végül kompromisszum születik, amikor Eric lehetőséget kap, hogy a 400 méteres távon induljon. Eric és Harold is megnyeri az adott távot, majd tovább folyik életük. Eric Liddell, mint misszionárius tevékenykedik, s a II. világháborúban hal meg. Harold Abrahams sportember és jogász 1978-ig él.







Amadeus

A léha, életvidám zseni, Mozart és a szorgalmas, fegyelmezett, de nagy művésszé sosem váló zeneszerző Salieri rivalizálását meséli el. Az irigységtől elvakult középszerű zenész mindenáron tönkre akarja tenni Mozartot, de vajon valóban ő némította el a világ egyik legnagyobb zenei tehetségét? A rejtély a zene örök marad.








Missio

A film a jezsuita missziók idején játszódik, amikor a jezsuita misszionáriusok a spanyol államtól függetlenül missziókat alapítottak, hogy kereszténységet tanítottak a bennszülötteknek. Egy spanyol jezsuita pap, Gabriel atya (Jeremy Irons) történetét meséli el, aki 1767-ben bemegy a dél-amerikai őserdőbe, hogy missziót építsen és áttérítse a Guaraní indiánok egy közösségét kereszténységre.

Később csatlakozik hozzá egy megtért portugál zsoldos, Rodrigo Mendoza (Robert De Niro), aki a jezsuita missziót menedéknek tekinti, és egy helynek, ahol megbocsátást nyerhet az öccse meggyilkolásáért.

Mendoza és Gabriel megpróbálja megvédeni a közösséget a portugál kolóniák kegyetlenségeitől, akik megpróbálják rabszolgává tenni a guaranikat a madridi szerződés által garantált új hatalmuk segítségével. A missziót, mely egykor spanyol védelem alatt állt, átruházzák a portugálokra, miközben Vatikán (Altamirano, a pápai követ által képviselve) visszarendeli a jezsuitákat a vízesések feletti területekről.

Végső fokon, az egyesült spanyol és portugál erők megtámadják a missziót és, meggyengülve, mikor látják a guaranik egyszerű életét, de fenyegetve érezve magukat (Gabriel atyával és Mendozával szemben), sokukat megölik az összes pappal együtt. Mendoza, aki meghal, miközben guarani gyerekeket próbál megmenteni egy hídon, végül megkapja a megváltást, amit keresett.





Iron will Azaz Vasakarat. Egy film a kitartásról és sportszerűségről. Mikor az ifjú Will (will=akarat/William) Stoneman apja egy balesetben meghal, nekik kell magára vállalni a családfő szerepét. Elhatározza hát, hogy apja nyomdokait követve benevez egy egész országon átfutó kutya-szán versenyre. Ned Dodd segítségével a fiatal fiú mind fizikálisan, mind pedig szellemileg felkészül a megpróbáltatásokra.

A film valós történeten alapszik. Egy 522-mérföldes szánverseny Winnipeg (Kanada) és St. Paul, (Minnesota) között 1917-ben.

Will Stoneman egy igazi farmer tinédzser korú fia. Apja és ő így gyakran mennek a városba kutyaszánnal. Egy nap Will apja, Jack, egy szörnyű véletlen folytán a jeges folyóban veszti életét. Mikor sem kutyája, sem fia nem tud neki segíteni, Jack elvágja a köteleket, hogy legalább a kutyák megmenekülhessenek. Mindezek tán Willnek kell gondoskodnia családjáról. Hogy megmentse családját a csődtől, elhatározza, nevez egy 10,000 dolláros szánhúzó versenyre. Apja barátja segíti Willt, hogy felkészülhessen a futamra. Azonban a fiúnak meg kell küzdenie a milliomos J.W. Harprrel, aki mindent megtesz, hogy a fiú ne indulhasson, s a verseny alatt is többször keresztbe tesz neki.

Andrej Arszenyevics TARKOVSZKIJ


Andrej Rjubljov


A film több, időrendben lazán összefüggő fejezetből áll.
1403-ban Andrej Rjubljov és társai elhagyják a zagorszki kolostort. Útközben az orosz nép nyomorával és a vlagyimiri nagyfejedelem katonai brutalitásával is megismerkednek. Theofan Grek, öreg ikonfestő segítségével a vlagyimiri templom kifestését bízzák rájuk. Útközben vitáik vannak arról, hogy az ember eredendően bűnös-e, és Andrej egy pogány szekta ünnepségébe is belekeveredik.
Andrejnek erkölcsi okok miatt nehezen megy a templom kifestése. A nagyfejedelem azokat a kőfaragókat, akik öccséhez igyekeznek, megvakíttatja, hogy ne dolgozhassanak neki. Andrejnek ez újabb művészi és emberi dilemmát okoz.
A következő részben a nagyherceg öccse a közös ellenséggel, a tatárokkal összefogva megtámadja Vlagyimirt. A tatárok orosz katonák segítségével a várost elfoglalják, a templomot kirabolják. Andrej egy félkegyelmű lány védelmében megöl egy embert. Ezek után Andrej egy kolostorba vonul vissza, némasági fogadalmat tesz, és nem fest többé.
Az utolsó rész ismét Vlagyimirban játszódik. A nagyherceg harangot akar öntetni, de a harangöntők meghaltak a háborúban. Az egyik harangöntő kamaszkorú fia, Boriszka, azt állítja, hogy apja neki elmondta a harangöntés titkát. Végül megbízzák a harangöntéssel. A fiú kérlelhetetlenül végzi munkáját, de kevesen bíznak benne. Andrej figyelemmel kíséri a fiút. A harang avatására nagy ünnepséget készül, de a meghívott külföldiek kételkednek abban, hogy a harang megszólal.
Az avatáskor kiderül, hogy a harang szépen szól. Boriszka félrevonul és zokog, mert az apja a titkot nem árulta el neki. Andrej vigasztalja, feloldva némasági fogadalmát, és kijelenti: újra festeni fog.


(Forrás: Wikipédia)

Zongorista
Hét év Tibetben
Sorstalanság
A szabadság vihara
Gandhi
Rokonok
Don Camillo
Pio atya
Esőember
Életben maradtak
A remény rabjai
A napfény íze




Legyetek jók, ha tudtok...
Schindler listája
Pingvinek vándorlása (természetfilm)
Mansfeld
Jeruzsálem (szektás felfogásról)
Les Choristes (Kóristák)
Szent Ferenc
Egy óriás pályafutása
Ben Hur
Egy ember a halhatatlanságnak
Halálsoron
Tűzszekerek
Holt költők társasága



Honlap | Történelem | Közösség | Hírek, Programok | Média | Lelkiség | Kapcsolat | Oldaltérkép


Almenü:


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe