SeminariumCentrale

Elindulás a tökéletesség útján

Keresztes Szent János Kármelhegy útja c. műve alapján

Keresztes Szent János könyvét olvasva nagyon jelentős dolgok tárultak fel előttem. Jobban megértettem egy lélekútját itt a Földön, egyúttal az is világosabb lett számomra, hogy nekem személy szerint majd milyen úton kell járnom. Ezen az úton Keresztes Szent János szerint nincs se pihenés, se köztisztelet, se szabadság, se élvezet, se tudomány, se vigasztalás, se dicsőség, se biztonság, sem öröm, sem tudás (lsd. képen). Ez az a szűk út és szűk kapu, amelyen mindenkinek a saját erejéhez mérten és Istentől kapott kegyelmek segítségével kell haladnia életén keresztül, hogy felérjen a hegy csúcsára, ahol Isten van. Ez a tökéletesség szűk útja, "mely az életre vezet" (Mt 7,14). Valakinek könnyebb, valakinek nehezebb, hiszen Isten mindenkitől csak azt kívánja, amely erejét nem haladja meg. Amit pedig kíván tőlünk, arra bőségesen megadja a szükséges kegyelmet. Ezt az írást is ennek szem előtt tartásával kell olvasni.

Keresztes Szent János szerint a tökéletességre törekvő léleknek két éjjelen (tisztuláson) kell áthaladnia. Az első éjjel az ember érzéki részét illeti, a második az ember szellemi részének éjjele. Az érzéki rész éjszakája mindennapos, sokakkal megesik, a kezdők részesülnek benne. (Én itt csak ezt az éjszakát fejtem ki) A szellemi éjszakát kevesen élik meg, a haldoklók és jártasak részesülnek benne.1

A kezdők tökéletlenségei 2

A lelkiéletet kezdőknek tökéletlenségéről Keresztes Szent János a következőket mondja:

Ezek a kezdők az ájtatosságok terén tanúsított buzgalmuktól és szorgalmuktól sokszor gőgössé válnak. Cselekedeteikkel és önmagukkal általában igen elégedettek. Ahelyett, hogy másoktól tanulnának, ők akarnak tanítani, megítélik azt, aki nem olyan módon gyakorol ájtatosságot, mint ők maguk, nemegyszer hangot is adnak elégedetlenségüknek.

Sokan önmaguk tökéletlenségének felismerésénél elkeserednek, azt hívén, hogy máris szentnek kellene lenniük, és önmagukkal szemben türelmüket vesztik.

Sokan lelki fösvénységben szenvednek, elégedetlenek az Isten által nekik juttatott tudással. Panaszkodnak szüntelen, hogy nem találnak kellő vigaszt a lelki dolgokban. A lelki szegénység növelése helyett szentképeket aggatnak magukra, annak ellenére, hogy a teljes érzéki megtagadás útján járnának.

Függnek a gyönyörtől, amit a lelki dolgokban találnak. Ha a lelki dolgok nem ízletesek és kedvükre valók többé, kedvetlenné válnak. A lelki szárazság állapotában gyakran elviselhetetlenek.

Gyakran esnek az irigység kísértésébe mikor mások előrehaladása láttán nehézményezik, hogy őket megelőzték, zokon veszik, ha előttük a másikat dícsérik. Elkeserednek mások erénye láttán. Fájlalják, hogy nincsenek meg bennük a mások erényei. Pedig inkább örülniük kellene, hogy mások erényeikkel Istent szolgálják.

Az érzékek éjjele

Ha a lélek teljesen Isten szolgálatára rendeli magát (rendszeres lelki életet él: imádság, szentségek, elmélkedés), Isten gyöngéden, dédelgetve kezdi meg nevelését. A kezdőket inkább önszeretetük és öntetszésük vezetik Isten felé. Isten ki akarja őket emelni ebből az állapotból, és előbbre akarja őket vinni, hogy az alacsonyabb szeretetből a magasabb szeretetre eljuthassanak. Amikor már annyira jutottak, hogy Isten keresztjéből és annak szárazságából át tudnak venni egy keveset anélkül, hogy visszalépnének a megkezdett úton, Isten a teljes fényt kioltja, és az addig adott gyönyörűséget elveszi tőlük. Sötétben maradnak. Elmélkedni sem tudnak, kiszáradnak, a lelki dolgokban nem találnak felüdülést. Ez az éjszaka az érzékek számára keserves és rettenetes.3

Érzékek éjjelébe való belépés jelei 4

Az első jel az, amikor Isten dolgaiban és a teremtett világban többé nem találunk tetszést és vigaszt. A lelket Isten azért helyezi e sötét éjszakába, hogy az érzéki örömöktől kiszárítsa. E szárazság nem származhat a bűnökből, mert ha így volna, már előzetesen kedvet és hajlandóságot kellett volna éreznünk valami Istenen kívüli dolog iránt.

A második jel, hogy aggódva és fájdalommal gondolunk Istenre, mert úgy érezzük, hogy nem szolgáljuk Őt, hiszen nem találunk kedvet többé dolgaiban. Ez sem származhat hanyagságból, hiszen akkor nem aggódnánk az Isten dolgaival szembeni mulasztás miatt.

A harmadik jel, hogy a lélek nem képes úgy elmélkedni és gondolkodni, ahogyan azelőtt tudott. Isten ugyanis másképp közli magát, nem az érzékek útján, hanem a tiszta szellem útján.

Hogyan kell viselkedni ebben az éjszakában?

Ebben az éjszakában szenved a lelkünk a szorongás miatt, hogy utunkat eltévesztettük, lelkünk jóérzése megszűnt, Isten elhagyott minket, sem támaszunk, sem örömünk semmi jóban nem találjuk. Vezérlő elvünk az legyen, hogy ne törődjünk az elmélkedéssel. Pihenjen, maradjon nyugalomban a lélek, ha úgy érzi is, hogy tétlen, idejét vesztegeti. Elég, ha kitart, ha állhatatos az imában. Egyetlen, amit tehetünk, hogy lelkünket szabaddá tesszük, nem törekszünk eredményekre, arra hogy érezzük Őt.5

Meddig van a lélek az érzékek éjjelében?

Hogy azonban a lélek e böjtre és bűnbánatra fogva meddig időzik itt az érzéki részben azt nem tudhatjuk, mivel nem mindegyiket egyformán éri, és nem ugyanazokat a kísértéseket kell hogy kiállja. Ez Isten szándékától függ, attól, hogy mennyi a lélekben a gyarlóság, mitől meg kell szabadulnia, továbbá attól, mekkora a szeretet, melyre Isten őt felemelni akarja, melyek szerint jobban vagy kevésbé, hosszan vagy röviden alázza meg. Akiben az erős szenvedésre nagyobb képesség és erő lakozik, gyorsabban tisztítja meg. A gyöngéket viszont enyhe, gyönge kísértéseknek teszi ki, hosszú ideig vezeti ezen az éjszakán, rendszeres pihenőket iktat be, hogy érzéki részük felüdüljön, hogy vissza ne forduljanak. Az ilyenek aztán lassan érnek a tökéletesség tisztaságára e földi életben, és vannak akik soha. Sem benne sem kívüle nincsenek az éjszakában, mert Isten olykor-olykor próbára teszi őket kissé, a szárazságok és kísértések révén, máskor megvigasztalja őket, hogy csüggedten vissza ne forduljanak, és nehogy a világi örömökben keressenek felüdülést.6

Az embernek első fokon meg kell szabadulnia minden érzéki vágytól, meg kell őket tagadni. Ugyanis, ha valamihez ragaszkodunk, szeretünk valamit, "ez a szeretet nemcsak egyenlővé teszi a szeretőt szeretetének tárgyával, hanem alája is rendeli. Ezért van azután, hogyha a lélek bármit is szeret Istenen kívül, képtelenné válik az Istennel való egyesülésre."7, hiszen egy Istennél alacsonyabb dolognak rendeli alá magát, amely őt megkötözi, lehatárolja. (a teremtményekhez való ragaszkodás és Isten szeretete két ellentétes dolog, s így kizárják egymást; ugyanazon alanyban két ellentétes dolog nem fér meg) Neki nem az Igaz Isten lesz az istene, hanem a szeretett tárgy, amihez ragaszkodik. Pl. ha valaki nagyon szereti a finom ételeket, és szüntelen azon jár az esze, hogy mikor ehet újra finomságot, szüntelen az után vágyódik, neki az étel lesz az istene. "Ínyenc ember fantáziája valóságos szakácskönyv, s a szíve éléskamra, míg más ember félórával az ebéd után nem tudja megmondani, mit evett, s hogy jó volt-e. Pedig ő is evett, csakhogy nem engedte át magát az élvezetnek; az ételek a gyomrába mentek, nem pedig a szívébe. A földi dolgokról való lemondás csak bizonyos megszorítással lehetséges, mert hiszen némelyek az életfönntartáshoz szükségesek, ellenben igenis lemondhatunk arról, hogy bennük örömet találjunk, s ezt az önmegtagadást kell az egész vonalon, vagyis kivétel nélkül minden földi örömmel szemben gyakorolnunk, ha el akarjuk érni a lelki tökéletességet."8

Mindaz, amit az érzelem érteni, az akarat kívánni, s a képzelet alkotni képes, teljesen elüt Istentől. Érzékeink, értelmünk csak anyagi dolgokat képesek felfogni, megérteni. Isten pedig nem tartozik az anyagi dolgokhoz. Tehát ha érzékeinkkel "érezzük" Istent, jelenlétét, valójában akkor van Ő legtávolabb tőlünk. Hiszen sem az értelem nem képes az Ő fogalmaival valami Hozzá hasonlót érteni, sem az akarat nem lesz képes olyan gyönyörűséget, édességet élvezni, amely csak hasonló is lenne Hozzá, sem pedig képzeletünk nem képes olyan képeket elhelyezni, amely Őt megközelítené. "Istent soha senki sem látta" (Jn 1,18) és "szem nem látta, fül nem hallotta és az ember szívébe fel nem hatolt." (1Kor 2,9) 9

Jézus azt mondja: "Aki nem mond le mindenről, amit bír, nem lehet az én tanítványom." (Lk 14,) "Vagyis, aki nem mond le mindazon dolgokról, amelyekre szíve vágya irányul, nem lehet az én tanítványom. S ez világos is, mert hiszen az Isten Fia arra tanított, hogy vessünk meg mindent, mert csak úgy fogadhatjuk magunkba Isten Szentlelkét, ezen világmegvetés jutalmát. Amíg a lélek az előbbieken túl nem ad, nem képes magába fogadni Isten lelkét; nem képes Hozzá hasonulni." 10

Az érzéki vágyak nagy kárt okozhatnak a lélekben. Egyrészt megfosztják Isten szellemétől, másrészt azokat, akikben uralkodnak, fárasztják, kínozzák, elhomályosítják, bemocskolják és elgyöngítik.11 Az érzéki vágyak olyanok, mint a telhetetlen fiúcskák, akik sohasem elégszenek meg. Mindig több és több után vágynak (jobb autó, több pénz, több élvezet,...), így elfárasztják az embert. Amint a por, a piszok az üveget homályossá teszi, úgy az érzéki vágyak is elhomályosítják a lelket, és Isten nem tud teljesen átsütni rajta, amint a poros üvegen a Nap sem. A lelket be is mocskolják, úgy mint ha a tiszta vízbe földet öntenénk. Az érzéki vágyak el is gyöngítik a lelket, hiszen már nem csak Isten felé akar törekedni, hanem érzéki vágyainak kielégítése felé is. Ha az akaraterő többfelé megoszlik, az elég arra, hogy gyöngébbé váljon, hiszen egyes cél felé már csökkentve tud törekedni.

Keresztes Szent János ezek után azt is elmondja, hogy a természetes érzéki vágyak (önkéntelen indulatok: éhes ... enni, szomjas ... inni, stb) nem akadályozzák a lelket az egyesülésben. Akaratlan gondolatok, kísértések, melyekbe nem egyezünk bele, nem okoznak kárt a lélekben. Az illető sokszor azt hiszi, hogy lelki zavar következtében bemocskolták, ez azonban tévedés. Sőt inkább jótékony hatással járnak, mert mialatt ellenük küzd, megerősödik, megtisztul. "Az erő az erőtlenségben fejlik ki."(2Kor 12,9) 12

A próféták és Jézus is szüntelen azt hangsúlyozták, hogy nem elég jónak lenni, betartani a parancsokat, hanem Isten akaratát kell keresnünk és megtennünk. Isten akarata és a mi akaratunk pedig CSAKIS akkor egyezik meg, ha bennünk nincs semmi tökéletlenségre irányuló vágy. Isten nem akarhat, nem törekedhet tökéletlenségre, mert akkor nem lenne Isten. Tehát csakis úgy egyesülhetünk mindenben Istennel, ha nincs bennünk egy rendetlen vágy sem.13 A legkisebb tökéletlenség is képes visszatartani a lelket, hiszen mindegy az, hogy a madár kötéllel vagy cérnával van megkötözve a földhöz, egyik esetben sem tud fölszállni, míg el nem szakítja a kötelet/cérnát. Ha valaki sokat beszél, vagy kissé is ragaszkodik valamihez, valakihez, legyen az személy, ruha, könyv, vagy szoba; ha az ételeket egy bizonyos módon elkészítve szeretni; szeret társalogni; szeret mindent hallani, tudni, s más ilyen dolgok, ha szokássá válnak, akkor óriási akadályok a tökéletesség útján. 14

Jézus azt mondja: "Aki engem akar követni tagadja meg önmagát és vegye fel keresztjét és kövessen engem." (Mk 8,34) Mennyire más az az út, amelyen haladnunk kell, mint sokan gondolják! Sokan azt hiszik, hogy elegendő egy bizonyos fokú megjavulás, elmélkedés, önmegtagadás, azonban továbbá táplálják magukat Istenben talált gyönyörűséggel. A lelkiéletben nem keresnek mást, mint lelki édességet, megvilágításokat, áhítattól való áradozást. Ez pedig inkább lelki torkosság, nem pedig önmegtagadás és lemondás. Jézus itt azt kívánja tőlünk, hogy anyagi és szellemi téren legyünk teljesen függetlenek minden vágytól. A természetes énünk teljes lemondása pedig teljes megsemmisülés, csak Istenben élés, Istenhez ragaszkodás. 15 Jézus azt akarja, hogy érte mindarról lemondjunk, amit akaratunk kívánni képes. Ezt érti azon, hogy "aki meg akarja menteni életét, elveszti azt, aki pedig elveszti életét érettem, megmenti azt." (Mk 8,35) Vagyis aki meg akarja tartani saját akaratához való ragaszkodást, elveszti életét. Istenhez vezető út nem a sok elmélkedésben, ájtatossági gyakorlatban, lelki gyönyörűségekben merül ki. Mindez szükséges azonban a kezdőknek. A fő az, hogy az ember meg tudja tagadni magát. 16

A mondottakból következik, hogy csak az érzékek teljes kizárásával tudunk egyesülni Istennel. Mindentől mentesnek kell lennünk és csak a HITre alapoznunk. A hit egyedül alkalmas eszköz az Istennel való egyesüléshez, hiszen Istent úgy állítja elénk, amilyen valóban, mint végtelen lényt. Az értelmünknek vaknak kell maradnia, és teljesen csak a hitre szabad hagyatkoznunk. 17

Befejezésül érdemes megemlítenem, hogy a lelkek különböző fokon egyesülnek Istennel a földön, de a mennyben is: ki nagyobb, ki kisebb fokon, attól függően, hogy az Úr mennyi kegyelmet ad nekik az egyesüléshez. Az azonban biztos, hogy a mennyben mindenki a saját befogadóképességéhez mérten teljesen telítve van és elégedett, boldog.

Isten minden embert egy bizonyos fokú (nagyobb, kisebb) egyesülésre hív meg. Megadja neki az arra szükséges képességeket és kegyelmeket. Aki elmulasztja tehetségeit és életében nem jut el Isten tőle megkívánt fokra, az érzéki és egyeseknél a szellemi éjjelen keresztül, sohasem lesz boldog és elégedett. 18

Szöllősi Tibor
V. évfolyam
Szabadkai Egyházmegye

1 vö. Keresztes Szent János összes versei és válogatott prózája, Európa könyvkiadó, Budapest 1992, 124-125.
2 vö. Uo 119-124.
3 vö. Uo 125-126.
4 vö. Uo 126-128.
5 vö. Uo 128-130.
6 vö. Uo 134-135.
7 vö. Keresztes Szent János művei I: A Kármelhegy útja, Győri Kármelita Rendház, Győr 1995, 67.
8 vö. Uo megjegyzés 65.
9 vö. Uo 142-144.
10 vö. Uo 72-73.
11 vö. Uo 77.
12 vö. Uo 104.
13 vö. Uo 96.
14 vö. Uo 97-98.
15 vö. Uo 135-136.
16 vö. Uo 137.
17 vö. Uo 145.
18 vö. Uo 129.