SeminariumCentrale


A tartalomhoz

A Szemináriumról

Történelem


Kezdetektől századunkig

Oláh Miklós érsek Nagyszombatb
an 1566-ban alapított szemináriumot, akkor tíz növendék számára. Az időközben megszűnt, majd újraindult seminarium antiquissimumot Pázmány Péter általános szemináriummá alakította át 1630-ban: ez lett a Stephaneum. Szabályzata az 1623-ban alakult Pázmáneumét követte. 1635 az Egyetem alapításának éve.

1648-ban nemzeti zsinat mondta ki a Collegium Generale létesítését, így valósult meg Lippay György ösztönzésére Lósy Imre érsek egykori terve. Ünnepélyesen 1649. július 31-én nyílt meg; a nevelést jezsuitákra bízták. A Magyarország Patrónájának szentelt szeminárium szabályzatának alapját a római Collegium Germanico-Hungaricum adta. A növendékek ruházata itt is vörös volt (Collegium Rubrorum). Az intézmény szorosan kapcsolódott az egyetemhez. Virágkorukat az 1761/62-es tanév körül élték; ezután megalakultak az egyházmegyei szemináriumok is.

Mária Terézia
idején került egyébként bevezetésre a bécsi alapú tanterv, és kezdtek el tanítani Ágostonosok és dominikánusok is. 1773-ban kihirdették a jezsuita rend feloszlatását elrendelő pápai brévét. Mária Terézia 1777-ben az egyetemet Budára helyezte; a szeminárium a volt jezsuita rendházba és szemináriumba került át. Ebbe a szemináriumba már minden püspök küldhetett növendéket. Számuk nem kevesebb, mint 324 volt.

Nem sokkal kés
őbb II. József rendelete kimondta, hogy az általános szemináriumokat Pozsonyban, Egerben és Zágrábban kell felállítani. Ezzel mintegy kivonta a növendékek nevelését a főpásztorok keze alól. A budai intézmény számára ez a "költözködés" igen sok nehézséget okozott. A tiltakozások miatt végül is az egri és zágrábi intézmények Pesten kerültek egyesítésre. A pesti és pozsonyi hittudományi karok között azonban nem kis feszültség volt így is. Pozsonyban súlyos tanbeli eltévelyedések is kialakultak. A helyzetet II. Lipót "oldotta meg": feloszlatta a generális szemináriumokat.



A pálos rend - amel
yről itt nem áll módunkban hosszasan beszélni és a Szeminárium története összefonódik. A rendház 1715-1744 között épült. 1725-ben rakták le a jelenlegi templom alapkövét, a főoltárt 1748-ban szentelte föl a váci püspök. 1756-ban a rendház a rendtartomány székhelye lett. A megépült kétemeletnyi pálos terem a meginduló magyar szellemi újjászületés egyik központjává vált. A rend feloszlatása (1786) után az épületet a teológiai kar kapta meg. II. József halálától 1805-ig a várból kitelepített Kúria székelt itt. Távozását követően telepedett le véglegesen e házban a Központi Szeminárium. Az I. Ferenc által újjászervezett pesti általános szeminárium 1805. november 1-jén nyílt meg; első rektora Bärnkopf Ignác kanonok volt.

Az 1822-es nemzeti zsinat határozata al
apján, a pesti egyetemen a hittudományi képzést öt évre bővítették. 1831-ben alakult meg a "Nemes Magyar Gyakorlóiskola", a MEI előde. 1834-től királyi rendelet értelmében minden teológiai tanárnak kötelezővé tették a doktorátust. 1838 tavaszán a nagy árvíz miatt másfél hónapig szünetelt az oktatás. 1844-től az egyetemen a hivatalos nyelv a magyar lett, a hittudományi karon azonban többnyire latinul folyt a munka.

Az 1848-as események nem kímélték a Szeminárium épületét sem. Sok tanár és hallgató elment
a fővárosból. 1849 májusában a Debrecenből visszatelepülő magyar kormány az országgyűlés számára lefoglalta a templomot és kiüríttette azt. Az orgonát eltávolították, a szeminárium templom melletti folyosóját pedig elfalazták. A templomot június 2-án adták vissza eredeti rendeltetésének. 1870-1883 között építették rá az épületre a harmadik emeletet. Ugyancsak ekkor készült a díszterem és a házi kápolna is, ez utóbbi Lippert József tervezésében, ókeresztény stílusban, de a XIX. sz. eklektikus ízlésének megfelelően. Belső díszítése 1882-től indult meg a román stílusú márvány oltárral és a falburkolással; a szentély boltozatán a freskódíszt Lotz Károly készítette. 1885-re elkészült a gerendás mennyezet, és Simor János prímás február 15-én felszentelte a kápolnát.

1892/93-ban a kolerajárvány a szemináriumban is áldozatot követelt, pedig a higiénikus körülményekről igyekeztek gondoskodni.

A VIII. kerületben, a Práter utcában a Szemináriumnak még egy üdülőkertje is volt kis csónakázótóval, ahol a növendékek sétálhattak, felüdülhettek. Később, hogy a telekben fekvő tőkét gyümölcsöztessék, azon a helyen bérházak építését határozták el. Az ott kialakított téren állt a mai pálos-kút, vagy béke-kút.

Az I. világháború komoly gondokat okozott, de a nevelésre különösen
is odafigyeltek. Az órák a tanulószobákban folytak. 1918-1920 között felvetődött, hogy az ország összes szeminaristáját Pestre csoportosítsák. A forradalmi események miatt zavaros állapotok uralkodtak, mégis, a dokumentumok tanúsága szerint komoly és megerőltető szellemi munka folyt. Az 1932/33-as tanévvel beindult a hatéves kurzus. Az ingyenes papnevelés viszont megszűnt.

között épült újjá a szeminárium. Elkészült a cellarendszer és az új ebédlő is. A földszinti kerengő újra körbejárhatóvá vált. A tetősétány is ekkor alakult ki; ennek korlátját eredetileg szobrok díszítették. Bekerült a quadrumba a béke-kút is. A kert 1939-ben nyerte el mai formáját. Tóth Tihamérnak kiemelkedően nagy szerepe volt ezekben a munkálatokban. Az elhunyt püspök emlékére állították később az első emeleti keresztutat is.

A II. világháború komoly nyomokat hagyott a Központi Szemináriumon. 1945 januárjában érte az első találat, de még Pest felszabadulása után is érte találat, mivel itt harangoztak először. 1947 tavaszán kezdődött meg a komolyabb újjáépítés, amely munka főleg Boer Miklós vicerektor nevéhez fűződött. Az ezt követő díszítőmunkában készült el a földszinti körfolyosó 24 freskója is.



1945-től napjainkig

Még a II. világháború évei alatt Marczell Mihály rektor állt a Szeminárium élén. A város ostromát a kispapok és elöljárók együtt vészelték át a romossá vált épületben, hisz a háború nagy károkat okozott mind a Szemináriumban, mind az Egyetemi Templomban. A harcok elmúltával a kispapok hozzákezdtek a romok eltakarításához és a háborús károk felszámolásához. A kispapok szerezték be az épít
őanyagokat, következő évben pedig szakemberek bevonásával a nehezebb helyreállítási munkákat is megkezdték. 1947-ben az Egyetemi Templomban jótékonysági hangversenyt is rendeztek a templom és a Szeminárium helyreállítása céljából. Az ünnepi szónok Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek volt, aki beszédében a templom szentségét és az Egyetemi Templom pálos-mivoltát hangsúlyozta. Kiemelte: "Elgondolkodtató, hogy az a templom és Szeminárium, amely fennállása óta mindig csak gyógyította az emberi sebeket, most maga is sebekkel tele. Az orvos kerül a beteg sorsára, hogy a maga betegségén keresztül még lehajlóbb legyen a betegek sebéhez. Az Egyetemi templomot és Szemináriumot sebeiből kigyógyítani, sebeit behegeszteni ne késlekedjetek, mert az az Isten háza és a Mennyek kapuja."

A munkálatokkal azért is siettek, mert 1948-ban ünnepelték a Szeminárium alapításának 300. évfordulóját. A
z újjáépítéssel időre elkészültek, és a Papnevelde ünnepségén a kispapok legnagyobb örömére Mindszenty bíboros is megjelent. Beszédében visszatekintett az alapítás óta eltelt időszakra: "Van itt művészet és tudományosság, szellem, élet és történelem, de legfőbb jellege mégis az, hogy mindezzel gazdagon megrakodva az ország jeles papjai indultak el innen századokon át, hogy főpapi trónusokon, egyházkormányzatban, lelkipásztorkodásban, katedrákon, könyvekben és az élőszó erejével a papságnak, híveknek irányt mutassanak, és lelkeket üdvözítsenek. Mindez bármily nagy kincse a hazának, mégis csak eszköz annak kezében, aki itt századok, korok változásai közt egyetlen állandóság: a mi Urunk Jézus Krisztus, az oltár lakója. Íme én veletek vagyok a világ végéig. Nélküle nincs papi élet, de nincs áldozat, szeretet, emberhez méltó élet a földön. Érte van a tegnap, a ma és a holnap."

1948. december 26-án - idén 50 éve - Mindszenty bíborost, mint a kommunista hatalom "elsőszámú ellenségét" letartoztatták. A kispapok életét ez annyiban befolyásolta, hogy még tudatosabban készültek az esetleges mártírromsággal járó papságra, és még többet imádkoztak a bebörtönzött Bíborosért, papokért és szerzetesekért. Az egyház ellen folytatott harc 1950 nyarán a szerzetesrendek felszámolásával folytatódott. A Pázmány által alapított Hittudományi Kart a kommunista állam nyomására a Katolikus Püspöki Kar Római Katolikus Hittudományi Akadémia néven újjászervezte és az állam az új intézményt nyilvános jogú akadémiának ismerte el. Az egyetemközponti épületéből a Hittudományi Kar a Szeminárium épületébe költözött át. Így a centralista kispapok tanulmányai zavartalanul folytatódhattak, és 1950-ben immár a Szeminárium épületében megkezdődhetett az új tanév. Ekkor még nem sejtették, hogy ez az állapot 48 évig tart. A Szeminárium életében újabb változást hozott a vidéki papneveldék erőszakos bezáratása 1951-52-ben, így a növendékek egy része Pestre került.

Az 1956-os év októberében néhány napra egy egész ország és nép szabaddá vált. A kispapok
október 22 és 28 között éves lelkigyakorlatukat végezték, de október 29-én az egész Szeminárium a Vöröskereszt által előre kijelölt kórházakba ment ki. Látogatásuk azt a célt szolgálta, hogy összeírják azokat a sebesülteket, akiknek hollétéről családjuk nem tud semmit. Hiszen számtalanok mentek el reggel munkába, és nem jöttek vissza talán sohasem. A forradalom napjaiban a Szeminárium konyháján pedig a jogi egyetem épületében tartózkodó, fegyvert fogott diákok számára is főztek. A kispapok ebben a munkában is részt vettek, ugyanúgy, mint a sebesültek ápolásában. A fővárosba október 31-én érkezett hercegprímástól a központista kispapok azt a feladatot kapták, hogy őrizzék az Állami Egyházügyi Hivatal épületét, nehogy az ott tárolt egyházellenes iratanyag megsemmisüljön. Ezt a feladatot az orosz megszálló katonai csapatok érkezéséig teljesítették, a megtorlás idején pedig többen börtönnel fizettek érte. Az elítélés indokául még egy néhány oldalas "nyílt levél" is szolgált, amelyben a hatodévesek hitet tettek a forradalom mellett, annak vérbefojtása után. 1956. november 1-jén az Akadémia tantestülete és a Szeminárium elöljárói tisztelgő látogatást tettek a hercegprímás úrnál. A kispapok a szomszédos épületben tartózkodó szabadságharcosoknak november 4. után komoly segítséget nyújtottak: reverendába öltöztetve a Szeminárium épületén keresztül menekítették őket, nehogy a karhatalmisták kezébe jussanak. Mindezekért súlyos börtönbüntetések vártak rájuk.

A fegyverek elnémultával ismét egy másik harc lángolt fel, amely a kommunista rendszernek azon küzdelme volt, hogy az Egyházat megsemmisítse. Az Egyház egységének megosztása céljából 1950-ben létrehozott békepapi mozgalmat az elöljárók és tanárok a levert forradalom után nem tudták visszatartani a Szemináriumtól. A k
ormány a békepapi mozgalomba egy újabb papi nemzedék bevonását akarta elérni, és ennek érdekében az erőszakos lépésektől sem riadt vissza. Az Egyházügyi Hivatal "kívánságára" a Hittudományi Akadémia dékánja és a Központi Szeminárium rektora megkérte Hamvas püspököt, hogy rendeltesse el a Püspöki Karral a kispapok megjelenését az 1959. január 23-i Országos Papi Békegyűlésen, mert távolmaradásuk a Szeminárium és a maguk személyére nézve is kellemetlen következményekkel járhat. A kispapok azonban nem kívántak a békegyűlésen részt venni, s tüntetően távol maradtak. Az Egyházügyi Hivatal nyomására ezután 14 kispapot kizártak a Szemináriumból, ám társaik velük szolidaritást vállaltak. Még ezen a napon írtak a Püspöki Karnak: "Tisztelettel kérjük 14 társunk ügyének felülvizsgálatát, akiket nézetünk szerint teljesen ártatlanul zártak ki közülünk." Tíz nap múltán az Egyházügyi Hivatal utasítása értelmében a Központi Szemináriumból 59 papnövendéket elbocsátottak és velük együtt 3 elöljárót. Áprilisra 16 növendék maradt a Szeminárium keretében; közülük többen beteget jelentettek, és csak néhány fő járt az órákra. 1960-ban a Szeminárium és Akadémia ezután összesen 7 növendékkel kezdte meg működését. Az eltávolított kispapok közül számosan fölszentelődtek, és a legnehezebb körülmények között is szolgálták az Egyházat, és azt a Krisztust, aki legyőzetve győzött. Isten a megpróbáltatások közt sem hagyja el övéit.

A II. Vatikáni Zsinat (1962-65) alatt és után bekövetkezett belső egyházi megújulás lassan gyógyítani kezdte a kapott sebeket. 1970-ben megújult a szemináriumi kápolna liturgikus tere, nagy lendülettel működött a Magyar Egyházirodalmi Iskola és az 1984-ben megindított Új Centralista. 1989-90-ben végbement változások két következménnyel jártak. A Szeminárium felújítási munkái 1991-ben elkezdődtek, és napjainkig tartanak. A Katolikus Püspöki Kar 1993-ban megalapította a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, amelynek Hittudományi Kara az alapítástól folyamatosan működő fakultás lett. A Hittudományi Kar 1994-ben a fősztorok segítségével és az akkori dékán szorgalmazására új otthont kapott a Veres Pálné utca 24. számú épületében, amelynek felújítása 1998 tavaszára befejeződött. Az átköltözés, mint 1950-ben is, a központista kispapok munkája volt.

A múlt tisz
telete és megértése a jövő reménysége. Az emlékezés éppen ezért hidat ver a múlt és jövő között, hogy a jelen generációk azon áthaladva tudják okosan megtervezni és felépíteni jobb jövőjüket.

Perger Gyula

Főoldal | Történelem | Közösség | Képtár | Kapcsolat | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe