SeminariumCentrale

Igyekeztem

Egy-két évvel ezelőtt még boldog párkapcsolatban élve, diplomával a kezemben a közös jövő megalapozásán fáradoztam, melyben házasság, családalapítás szerepelt. Most a Központi Szeminárium papnövendéke vagyok. Életem ezen állomásához nem kudarc, csalódottság, szerelmi bánat, stb. vezetett - ahogyan azt a mai világban sokan gondolják - hanem az Isten hívó szava. Hivatásom története nem egy eseményhez kötődik, egész eddigi életem az, mely folyamatosan tovább íródik. Isten szívembe írta az ő tervét, talán már kisgyermekkoromban. Közel két évtized kellett ahhoz, hogy ezt felismerjem. Azt hiszem a felismerés titka, hogy igyekeztem egyre inkább életemet Isten kezébe rakni és keresni az ő akaratát. Felnőttként részesültem a bérmálás szentségében, és azt hiszem, ekkor mondtam ki magamban az első igent a hívásra. Sok megpróbáltatás következett ezután. Isten megmutatta, hogy csak teljes szívvel mondhatok igent, és mindent oda kell adnom érte, vállalva minden küzdelmet. Természetesen a nagy "kísértő" is minden elképzelhetőt megtett az ügy érdekében - és megtesz ma is - de Isten olyan vágyat ébresztett bennem, mely kitörölhetetlenné és mindennél erősebbé vált. (Ez szerintem Isten hívó szavának egyik fő ismertetőjegye.) A sok imádság, az Isten iránti feltétlen bizalom, és az önátadás a szeretetben, ez a három, minden nehézségen átsegít. Hálát adok Istennek minden nap, hogy az egyik legcsodálatosabb hivatást álmodta meg nekem, imádkozom, hogy életem minden napján igent mondhassak neki!

Kívánom, hogy mindenki rátaláljon a számára kijelölt útra, és hogy azon állhatatosan megmaradjon. Ehhez kívánok sok kegyelmet, örömet, kitartást!

III. évfolyamos kispap